Berki Viktor
-Berki Viktor személyes webhelye-
Nem hivatalos Önéletrajz
Szemelvények az életutamból
Ebben az írásban szeretném felsorolni azokat a fontos életszakaszokat, intézményeket és támogató személyeket, aminek köszönhetően a jelenlegi életem élhetem.
Huszonegy éve születtem a család első gyermekeként, szüleim házassága után nyolc évvel. A nálam három évvel fiatalabb húgom egy évvel ezelőtt elköltözött otthonról, majd alig pár hete visszaköltözött a szülői házba a családjával együtt. Én születésem óta folyamatosan boldogítom édesanyám, és édesapám.
Az óvadai és általános iskolai években kimagaslóan teljesítettem kortársaimhoz képest, több intézménybeli és városi tanulmányi versenyen eredményesen szerepeltem. Családi minta alapján beiratkoztam a városi zeneiskolába, ahol megtanultam kottát olvasni, és dobon játszani. De ez zsákutca volt! Az itt elsajított tudást még sehol az életben nem alkalmaztam, hasonlít arra a paprikás krumplira amit egyszer főztem, mindent bele tettem ami szükséges hozzá, de soha senki nem evett belőle.
Az elemi befezejése után beiratkoztam a város legjobbnak ítélt szakközépiskolájába. Kezdéskor a tanulmányi eredményem az elvárásnak megfelelő volt, de a számomra új időtöltési formák miatt teljesen elhanyagoltam a tanulást. Mivel a középiskolai évek előtt nem igazán jártam be a központba, sok új helyet és ismerőst találtam. Iskola után sokat lógtam a városba, aztán amikor hazamentem az újonnan bevezetett internet teljesen behálózott. Az iskolába való készülés kimerült abban, hogy a reggeli órákban bedobtam az órarendnek megfelelő felszerelést az iskola táskába. A közöségi élet az iskolában nagyon jó volt, sok segítőkész embert megismertem. Az itt töltött 3 év alatt elsajátítottam a gépírást, az irodai programok kezelését és a közgazdaságtan alapjait.
Tizennyolc évesen, az iskolából való kilépés után az ózdi GE műanyagüzemében dolgoztam majd két évet. Ezekben az években tudatosult bennem, hogy ha jobb életkörülményeket szeretnék tovább kell tanulnom.
Szerencsémre ebben az évben indította első ózdi évfolyamát a Dr. Ámbedkár Gimnázium. Azért is választottam őket, mert jól tolerálják az indokolt hiányzásokat, így nekem is lehetőséget nyújt az érettségi megszerzésére.
Érettségi után is Ózdon szeretnék maradni az egész életemett itt töltöttem. Továbbá jövőre összeszeretnénk költözni a mennyasszonyommal, akinek a tovább tanulása Ózdhoz kötött.
2010. szeptember 19.